Kikezdtek a munkahelyemen- Igaz történet alapján!!

Mint tudjuk, napjainkban a munkanélküliség megkeseríti az emberek életét. Sajnos sokan élnek egyik napról a másikra még úgy is, hogy van munkahelyük ahova becsületesen bejárnak és szívvel lélekkel dolgoznak. Őket sem említeném szerencsésnek, mégis jobban élnek, mint akik az állandó keresgélés ellenére sem jutnak egyről a kettőre, pénzkereseti lehetőséghez. 

Ha már sikerült találnod egy olyan munkát, ami talán ígéretesnek látszik, nos az elején több megpróbáltatással is szembesülnöd kell a legtöbb helyen. Ha pedig fiatal vagy még jobban ki kezdenek. Valamiért nem szívlelik az új munkaerőt a régiek. Sokszor tipornak bele lelkivilágukba ezzel romba döntve teljes önbecsülésüket és tenni akarásukat. Ez a patt helyzet addig is fajulhat, hogy az újonc veszít munkateljesítő képességéből, ami miatt még több stressz éri s a végén ha képtelen talpra állni az állásába is kerülhet.

Az alábbi eset egy igaz történetet mesél el pontosan arról a negatív befogadásról,ami szinte ellehetetlenítette a munkába járást és a mindennapi munkaminőséget.  A sztori egy etikai kódexet alapul véve íródott.

“Iszonyatosan rossz átélni azt mikor kézzel lábbal harcolsz az igazadért s mégis kudarcba fullad fáradozásod az emberi nemtörődömség s egyéb viselkedés miatt.”

 A munkatársaktól elvárt általános értékek, magatartás:

1. Csapatszellem: értéket jelent a munkatársi közösség, ezért a munkatársaknak is törekedniük kell arra, hogy csapatként tegyék a dolgukat.
2. Humánum, emberség,tisztesség: A mindennapok embersége, ezen belül az empátia, ha kell segíteni, segítségnyújtás, a másik tisztelete, szociális érzékenység, bizalom jellemezze a munkatársi kapcsolatokat. A munkatársak és vezetők vegyék észre egymás örömét és bánatát, legyenek nyitottak a segítségnyújtásra.
3. Felelősségvállalás: elvárt, hogy feladataikat saját felelősségi körüknek megfelelő gondossággal és szakmai igényességgel, törvényesen végezzék. A felelősségükhöz tartozzon hozzá a döntéseik következményeinek felvállalása. 
4. Szolgáltatói kultúra: Esküjükhöz híven a munkatársaktól különösen elvárt alapérték mind az épületen belüli, mind az épületen kívüli példamutató viselkedés.

“Továbbiakban a felsorolt tulajdonságokat vetíteném ki az általam tapasztaltakra.”

 Kezdjük is a csapatszellemmel, ami majdnem teljes hiányát éli,ugyanis rendszerint fül tanúja voltam az egymás háta mögötti kibeszéléseknek, furkálódásoknak, ezzel szemben a nyalizásnak és kegyes hazugságoknak. A team számomra azt jelenti, hogy együtt dolgozunk, oldjuk meg a problémákat és beszéljük meg azt. Esetemben történt olyan, hogy a lefűzéshez használt bugyikba az iratokat alulról tettük bele, itt jegyezném meg több mint 100 darabot, de ez nem tetszett a „felettesnek” és az egészet átpakoltatta. De ez még eltörpül a többi mellett. Az egész közmunkaprogram kezdetén volt kettő olyan program ahová 40 embert kezdőként, újoncként, úgy, hogy soha még nem is láttunk ilyet kellet teljesen egyedül véghezvinnünk munkatársammal. Sikeresen lebonyolítottuk a dolgot mégis mikor egy pici hiba felütötte fejét az hatalma
sodott el a megélt nehézségek felett. Egy köszönöm, annyi nem hagyta el egyik több éve ott dolgozó száját sem.

Előfordult olyan szituáció is mikor ügyfelek előtt lettünk majdhogynem megalázva. Azzal, hogy a már említett „felettesünk” /aki valójában rangbéli munkatárs/, adott nekünk egy feladatot amit el is kezdtünk szépen csinálni, csakhogy neki nem tetszett a munkánk tempója így szabályosan kitépte kezemből a pecsétet és egy utolsó henyélő, semmit tevő közmunkáshoz hasonlított. Szerintem ez a viselkedés sem egy hivatali dolgozóhoz sem egy három gyermekes anyához nem méltó. Hol volt akkor az emberség,mikor legkedvesebb társamat a betegsége végett figurázott ki? Senkinek nem áll jogában a másik egészségével szórakozni még csak elméletben sem! Mert soha nem tudhatja mit hoz még az élet!! A humánum hová tűnt fizetések osztásakor mikor mi két szerencsétlenként hajoltunk az asztal felett úgy íratva alá a szükséges dolgokat, miközben a két „bárónő” meresztette hátsóját a széken s jó pofáskodva adta oda a pénzt?!  

Felelősségvállalásban sem jeleskedtek túl jól. Mert történt az az ominózus eset mikor elkészítettem a szokásosan hó elején, az előző hónap végi zárást s egy hibát ejtettem benne. (Zárójelben megjegyezném, ez a munkafolyamat sem az én nevem alatt futott.) Talán épp ezért kaptam egy bizonyos nyomdafestéket talán nem is tűrő lecseszést,amiből egy rész megmaradt bennem – „K**va” táblázatot – nos én ezt azért nem találtam jogosnak mert a hiba teljes mértékben ki lett javítva annak felütését követően. Tehát alaptalan volt mindenféle vádaskodás. Következő hiánya a felelősségnek mikor elvileg nekünk a „lányoknak” el lett mondva egy dolog – ami később kiderült mégsem – és elvileg nem teljesítettük, így mintha elvettünk volna forintokat a dolgozóktól (családi kedvezményre jogosultság). Ez is úgy gondolom egyrészt a munkavállaló dolga, hogy kérje a szükséges nyomtatványt, másrészt az ügyintézőé, aki több éve ezt csinálja, hogy tájékoztassa azt a szerencsétlen embert, mert nem biztos emlékszik rá. Azzal végül is már nagy titkot el sem árulok ha valami eltűnt vagy nem úgy volt ahogy kellett volna, természetesen a „lányok” voltak hibásak.

Nem tartom példamutató viselkedésnek az olyan kijelentéseket miszerint ránk borítja az asztalt valaki. Ugyanúgy
elítélem az új kollégák másra való uszítását, főleg ha nem ismerik még egymást. Szintén undorítónak tartom, ha a saját köztisztviselői bérét hasonlítja egy segédmunkás béréhez ugyanannyi munka mellett.

Azt már, hogy nagyon sokszor tűntek el olyan iratok amiket délután az asztalon hagytunk mert másnapra kellett már szinte felesleges is megemlíteni épp úgy, mint a sorba rendezett munkaszerzőzés megszüntetőket, amiket a „kismanók” éjszaka összekutyultak.

“Nagyon sok furcsaság történt itt, többnek ismeretlen az oka. De lehet én fújom fel tényleg ennyire és én vagyok túl emberséges, esetleg érzékeny lelkű vagy talán tisztességes.”

Első perctől kezdve hiányát éreztem a teljesen be illetve elfogadásnak. Többszöri próbálkozásra sem sikerült egyenértékű emberré válni ebben a közösségben.