Celebrities and other stories

Vajon milyen lenne egy fordított világ?

Gondoltál e már arra ábrándos pillanataidban milyen lenne a világ ha minden fordítottjára alakulna?

Ha például egyik reggel egyszer csak arra ébrednél, hogy a megszokott kis életed fenekestül felfordult. Az ijedség és kétségbeesés lenne nyilván az első reakció amit a kíváncsiság és az értetlen pillantások követnének.

Mikor megláttam az alábbi képeket, valami azt súgta erről írnom kell. Az ihlet mindig a legváratlanabb helyzetekben és pillanatokban kopogtat. De térjünk rá a fotókra, amiket először ti is alaposan vizsgáljatok meg s közben gondolkodjatok el rajta, esetleg vessétek papírra mely szavak jutottak eszetekbe.

Fordított világ1

 

Fordított világ

 

Fordított világ2

Most, hogy végeztetek az elemzésekkel szeretném folytatni a gondolatmenetet saját szemszögemből.

Gyermekként és tiniként titkon mindig vágytam arra, hogy talán egyszer a következő reggelen álmaim beteljesült helyszínén ébredek, olyan élettel, amilyet elterveztem magamnak. Részletesen minden lefekvés előtt elképzeltem ezeket a képkockákat s bíztam benne, hogy legalább álmomban ott lehetek.

Többször kalandoztak el gondolataim a körül milyen lenne valaki más bőrébe bújni?

Hogyan telhetnek bizonyos emberek napjai?

Milyen problémákkal kell szembenézniük?

Ismert személyek esetében vajon tényleg olyan csillogó e a rivalda fény, mint azt mi kívülállók látjuk?

Vajon ebben a szent pillanatban X és Y a világ másik táján mivel foglalatoskodhat? – de ezek a kérdések úgy igazából mindig költőiek maradtak.

Viszont térjünk vissza a fordított világ felálláshoz. Elképzelni azt miként jöhetne ez létre kissé nehézkes számomra, bár ha a fotókra pillantok az túl morbidnak tűnik.. valószínűleg nem élnék szívesen abban az „univerzumban”. S például a hagymás képen szereplő jelenet sem ad igazi értelmet ennek a fordítottságnak  hisz az a növény rendeltetés szerűen kerül felhasználásra, ami fájdalommal nem jár neki. Persze felruházni bármit fel lehet emberi tulajdonságokkal csak sok esetben felesleges.

Tehát a tárgyak vs. emberek cseréjének gondolatát, ahogy megszületett úgy el is vetem.

Második körben gondolkodtam el a gyerekek vs. szülők/felnőttek kapcsolatán. Ahogy anno az általános iskolában is megrendezték a fordított napokat, mikor a tanárok/tanítók ültek be a padba s a diákok tartották a tanórákat. De ezt is hamar elvettem, mert csak képzeld már el az óvodás gyereket, amint bömbölő 170 és még x centi magas édesapját fel akarná venni a hátára vagy csak az ölébe.. kész röhej és lehetetlenség. Vagy a kis szőke két copfos kislányt, aki ebéd főzésekor két kavarás között a frissen mosott ruhát teregeti a nála jóval magasabban lévő kerti ruhaszárítóra, miközben édesanyja a hempergőben játszik önfeledten egy, két karját és lábát vesztett Barbie babával. Teljes ökörségnek tűnik, ugye?

Ami viszont valóságos lehetne és nagyjából kivitelezhető ha a nemek cserélnének személyiséget. Tehát a test marad csupán a gondolkodás és szemléletmód változna.

Képzelj el egy nő uralta világot, ahol a férfiakat nevezik gyengébbik nemnek, ahol a nő a család fenntartó. Ahol a férfi végzi a háztartás nagy bevásárlását, neveli napról napra 24 órában a gyerekeket, jár el kozmetikushoz, manikűröshöz. Ahol a férfi toporzékol gardrób szobáért mert már szekrényében nem férnek el ruhadarabjai. És ehhez hasonló apró és nem éppen apró mindennapi helyzetek.

Mert itt nem arról a fordítottságról elmélkedem mikor a férfi nőnek és a nő férfinek is öltözik. Minden marad eredetiben csak a buksiban változnak a dolgok.

És ha őszinte akarok lenni talán vannak olyan esetek a való életben is mikor egy nőnek igenis férfi módjára kell megküzdenie minden egyes nap. Mert ha valaki egyedülálló hölgy mindkét nemnek meg kell lennie benne, akarat, kitartás, ambíció szempontjából. Nem ijedhet meg egy kialudt villanykörtétől vagy egy lecsapódott áramkörtől, esetleg egy szög beütéstől vagy autó kerék cserétől.

Éppen ezért kezdenek összemosódni a nemek közötti éles kontrasztok. Persze csak az egészséges határokon belül.

Nektek fordult már meg hasonló a fejetekben? Mit gondoltok erről a témáról?

Ha tetszett a cikk likold és oszd meg ismerőseiddel valamint gyere közösségünkbe facebookon is valamint iratkozz fel hírlevemre.

 

forrás: architecture&design facebook oldal
 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!