Ez a kegyetlen valóság – a hajléktalanok sora

Minden alkalommal,mikor egy- egy nagyobb városba látogatok dolgomat intézni vagy csak kikapcsolódás gyanánt, szembesülnöm kell az egyik legszomorúbb és megrendítőbb élethelyzettel, mikor valaki kénytelen az utcán élni.

Se háza, se kenyere, se pénze! – az a kevés „vagyona”, amit meg tudott menteni vagy össze tudott guberálni is csekély, ahhoz képest, amije ezelőtt volt. Nehéz kiszakadni a jólétből, mert bár lehet nem épp fényűző életet élt és mindene sem volt meg, mégis a mostani állapotnál jóval többje volt.

fotó: google

Személy szerint még általános iskolás koromban véltem felfedezni, mit is jelenthet valójában az ha valakinek semmije sincs. Emlékszem, mikor egy ünnep alkalmával a téli időszakban, a fogcsikorgató télben, mikor még a lábujjadat sem szívesen teszed ki az ajtón, néztem a híradót. Talán még alsó tagozatos lehettem. A hírek egyik rovatában volt szó, a hajléktalanokról, akiknek ételt, takarót és élelmiszercsomagot osztogattak, ezzel is segítve a hosszú hideg heteket átvészelni.

Egyetlen képkocka mai napig tisztán él elmémben, egy fiatalabb férfi szürke kabátban vállán vékony piros csíkkal, csupán egy hátizsákkal, mint saját dolgai, kapott egy rúd téli szalámit (többek között), s abból kézzel törve, adott pajtásának egy darabot, majd sajátjából úgy tépett le egy falatot fogával, mikor az éhes kutya esik neki a lerágott csonton talált értékes húsfalatnak.

Meglátva a jelenetet szemembe könny szökött s rögtön arra gondoltam hogyan tudnék nekik segíteni. Az akkor kb. 9-10 éves gyermeki énem azon töprengett, ha tehetné azt a kevéske kis összegyűjtött zsebpénzét is neki adná csak legyen tele a hasa annak a fiúnak. Kegyetlen érzés kerített hatalmába, ami jó ideig uralkodott bennem.

Aztán szépen csendesen tűnt el mindennapjaimból, egészen idáig, míg meg nem láttam egy fotósorozatot, amin egy fiatal fiú segít hasonló korú otthontalan társán. Szívszaggató felvételek voltak. Hihetetlen mennyire hálásak tudnak lenni már egy falat kenyérért is azok, akik igazából nélkülöznek. Akiknek mindennap valódi kihívás, akik nem tudják mit hoz a holnap, akik nagyon sokszor üres gyomorral térnek nyugovóra olyan helyeken szerte a világban, ahol a bűnözésnek és a huligánoknak folyamatosan vannak kitéve.

fotó: google

Mert sokan sajnos a nyomorultat még nyomorultabbá teszik, nem törődve annak sorsával, saját szórakozásukra, heccből ellopják a keservesen összekoldult kis pénzecskéjüket, hosszú idő alatt össze szedett használható szükségleti eszközeiket.

Az ilyen esetek mindig felvetik bennem a kérdést: Van azoknak szíve, akik még a nyomort sem tisztelik? Mert ugye a segítséget még hírből sem ismerik, legalábbis tettük erre következtet.

Másrészről szerencsére léteznek olyan intézmények, társulások, akik szívügyüknek tekintik a hajléktalanok sorsát és ingyenes tisztálkodási, alvási lehetőséget biztosítanak nekik. Próbálnak minél többet segíteni, kicsit „könnyíteni” helyzetükön.

Az okok, melyek elvezethetnek odáig, hogy valaki elveszíti mindenét több rétűek és sok félék lehetnek. Nagyon sajátos és egyedi történetek is léteznek. Erről most nem tudok írni, mert minden eset más és más.

De, hogy színesítsük a helyzetet, vannak happy enddel végződő „utcai életek” is, hiszen hallottunk már a gödörből sikeresen kimászó egyénekről is.

Ide illő téma a csalás is, mert sajnos a mai világban sokan használják ki az emberek jóságát és hiszékenységét, az arra valóban rászorulók kárára. Elég egyszer csalódni ahhoz, hogy a későbbiekben megvonjuk mindegyikőjüktől csekély támogatásunkat.