Az emberi kapcsolatok közül a legérdekesebb és egyben legkeszekuszább a szerelem. Ugyanis ez a fajta kötődés választható, tudatosan kiépíthető a két fél között, már ha viszonzásra talál. Persze sokszor rengeteg harc, küzdelem és kitartás szükséges a felhőtlen boldogság eléréséhez. Ezeket az akadályokat most nem sorolnám fel mert a mai téma másról fog szólni. Mégpedig arról a helyzetről, mikor már nincs meg az a szikra amit fellendítette és esetleg újra élesztené a kapcsolatot.
Sok esetben tulajdonképpen észre sem veszik a felek, hogy már nem úgy viszonyulnak egymáshoz, mint akik szerelmesek. Helyét átveszi csupán a szeretet, és megszokás.
Innen szokott kialakulni az úgynevezett se veled se nélküled fázis. Hisz az együtt töltött idő alatt olyannyira kialakult a kötődés egymás felé, hogy képtelenek vagytok elereszteni a másikat hiába múlt el a szerelem, hiába vagytok tudatában a dolognak miszerint feléleszteni már pár próbálkozás után sem tudtátok.
Ebből adódóan rengeteget gondolkodtok a másikhoz fűződő viszonyról, átrágjátok barátnővel, édesanyával, kollegával még sem juttok dűlőre. Legrosszabb, mikor a segítség kérővel nem egyezik a látásmódotok, de ami még ennél is frusztrálóbb ha tudod mit kellene tenned még sincs hozzá merszed, erőd, mert valami kis hang ott legbelül még mindig azt súgja, nektek egymás mellett a helyetek.
Az idő múlásával már egyre kellemetlenebb a másik közelsége, kialakulnak a mindennapi viták amiből nincs vissza út. Megbeszélitek, hogy meg kell történnie annak amit már hetek esetleg hónapok óta halogattok és ami mindkettőtöknek elhozza a várt megoldást, változást.
Szakítotok! Véget ér a kapcsolat!
Különös és furcsa érzés kerít hatalmába, amivel még nem tudsz elszámolni saját magadnak sem. Kellemetlenül és feszengve kezded el megélni a történteket és bízol a mihamarabbi tovább lépésben, feldolgozásban. Tudod ez egy közös döntés volt, ami valamelyest vigasztaló ugyan de a fájdalmat csak mérsékelten enyhíti.
Napokkal, hetekkel, hónapokkal később – ez egyén függő – csap be csak a felismerés felfogod és megpróbálod elfogadni, hogy ennek így kellett lennie, minden okkal történik és kimerészkedsz a saját magad körül felállított burokból. Köszönetet, hálát érzel az emberek iránt, akik melletted voltak, támogattak és kitartottak veled a nehéz időszakokban.
Az elején olyannyira jónak tűnő „tartsuk majd a kapcsolatot” a volt pasival duma lecsendesedik. Rádöbbensz, valójában nem is beszéltetek az elmúlt időszakban egymással egy két mondatnál többet, azt is csak azért mert kötelességednek érezted.
A továbbiakban rábízod magad a sorsra, alakuljon úgy az életed ahogy annak kell.
S rájössz az idő minden sebet begyógyít ha kitartasz és küzdesz a boldogságért!
