Celebrities and other stories

Ez jobb, mint a Másnaposok

Az Aznaposok zenekar koncert körútjának újabb állomásának a miskolci Grizzly Pub adott helyet, ahol egy fergeteges zenei élményben részesült az, aki ellátogatott a bárba és figyelemmel kísérte az esemény sorozatot.

Ha valaki még nem ismerné a zenekart kattintson IDE és a felugró ablakban megtalálja azt a bejegyzést, ahol szinte minden információ fellelhető róluk. 

aznaposok 1

Mivel nekem már többször is volt szerencsém hallani játszani őket, már tudtam vagy ha pontosabb szeretnék lenni sejtettem mi fog várni. Nos csalódnom nem kellett épp ellenkezőleg! Úgy gondolom minden alkalommal új élményt nyújtanak. Van egy megmagyarázhatatlan kisugárzása a zenekarnak, ami annyira magával ragadja a közönséget, hogy teljesen a hatalmuk alá kerítik őket. 

Ahogy felállnak a színpadra és felcsendül az első dallam, szinte lüktet az ember erejében a vér ami csak fokozódik a lejátszott zeneszámok gyarapodásával és valami különleges jól eső tiszta, önzetlen érzésbe csap át. A “repertoár” csúcspontjához közeledve a kezdetben lábaddal ritmust doboló cselekedeted, táncolni akarássá növi ki magát. Az ismerős talpalávalók és szövegeik akarva akaratlanul is mozgásra invitálják ajkaid, ami után már nincs megállás.

Abszolút pozitívumként említendő, hogy az ismeretlen zeneszámok is roppant élvezhetőek a profizmusnak köszönhetően.

aznaposok2

Becsülendő és tisztelendő ebben a világban, mikor részese lehetsz olyan emberek társaságának akik ennyire összetartóan, hatalmas akarattal, hittel és tudással küzdenek, tartanak ki céljaik, álmaik mellett. Mert azok minden bizonnyal vannak, hisz folytatni és mindig előre tekinteni nem kis dolog amellett, hogy a zenekar tagjai a hétköznapokban is keményen dolgozó csupa szív emberek.

Bízom a sikereikben de leginkább abban – ami talán a legfontosabb -, hogy sok sok ember számára el jut majd az amit ők heten szeretnek és képviselnek. 

Céljaik elérésében te is segítségükre lehetsz Kedves Olvasó, csupán azzal ha követed, likolod őket illetve feliratkozol You Tube csatornájukra:

https://www.facebook.com/pages/Aznaposok/518894161454823?sk=timelinefacebook

https://www.youtube.com/channel/UCl9_mUvAiFZJxfUdiM4KxoQyoutube

Mindkét oldalon friss információkkal várnak és értesülhetsz minden fontosabb eseményről a zenekar tevékenységével kapcsolatban.

Tehát nincs más hátra, mint előre AZNAPOSOKRA fel!

 

 

Ha pedig izzó vágyat érzel már egy koncertjük után és nem vagy hajlandó várni, ajánlom figyelmedbe ezeket a videókat:

 

Csatlakozz hozzám facebookon is valamint iratkozz fel hírlevemre.

 

fotók: facebook

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!